HUEN

Kezdőoldal

Darvas Róbert
2021. január 26.

A kártyák mesélnek: J’accuse – A Treff Ötös feljelentése

– Azt a megdöbbentő tapasztalatot szűrtem le, hogy a bridzsezők hazudnak. Nem akarom megítélni az egész emberiséget ebből a szempontból, de állítom, ismétlem, hogy a bridzsjátékosok hazudnak, és én most leleplezem őket. Az, aki diadallal meséli, hogy becsapta ellenfelét, volt talán éppen, akit becsaptak. Egy másik játéktechnikai mesterfogásáról beszél, de lehet, hogy pusztán az alkalom adódott, és ő teljesen elmulasztotta.

Darvas Róbert
2021. január 19.

A kártyák mesélnek: A pallosjog – Leereszkedik hozzám a Pikk Király

Felpattant kis szobám ajtaja, két herold lépett be, oldalt álltak és háromszor egymásután elfújták az alábbi kürtjelet:

Darvas Róbert
2021. január 12.

A kártyák mesélnek: Az a kis különbség… – A Káró Kilences disztingvál

Egy nőgyűlésen a nők politikai jogait követelték, még 1930 körül történt ez. A szónoknő így harsogott:
– …Égbekiáltó igazságtalanság, hogy az összes politikai jogok a férfiakat illetik, holott mi nők számtalanszor bebizonyítottuk, hogy minden munkában, tudományban, művészetben épp úgy megálljuk helyünket, mint a férfiak. Valójában csak egy kis különbség van a férfiak és közöttünk…
– Éljen az a kis különbség! – kiáltott közbe egy egészséges gondolkozású hallgatónő.
Darvas Róbert
2021. január 5.

A kártyák mesélnek: Egy kis zrí – A Treff Bubi huncutsága

Sok érdekes élmény tudói a kártyák. Az egyik egy finom precíziós játék, a másik egy licitálási zűrzavar, a harmadik egy csúnya renonszeset, a negyedik egy komikus félreértés középpontja. Most egy ravasz lejátszási blöffről számol be a Treff Bubi.

Szilágyi László
2021. január 3.

Újévi kvíz – megfejtések

Még az óévben adtunk fel két DSD feladványt. A double single dummyt úgy kell elképzelni, mintha az egyik vonal 52 lapot látna (általában az ellenjátékosok), a másik viszont csak 26-ot, a sajátjait és az asztalt. A cél, hogy az ellenfelet, aki csak a saját lapjait meg az asztalt látja, ravasz játékunkkal rávegyük arra, hogy logikusan gondolkozva és tőlünk is logikus játékot feltételezve(!) felvevőként elbukja az amúgy benne lévő játszmát. Most lássuk a megoldásokat.

Zoller Róbert
2020. december 31.

Baksay László a „gyermekéről és gyermekeiről”, azaz az Unokabridzs projektről és a bridzspalántáiról

Az Unokabridzs projekt évekkel ezelőtt kezdődött, azóta több generáció került ki Baksay László kezei közül, az ő módszere alapján elsajátítva a bridzset.

Darvas Róbert
2020. december 29.

A kártyák mesélnek: Sherlock Holmes a bridzsklubban – A Treff Négyes visszaelemzése

Sherlock Holmes egy szabad estéjén a bridzsklubba látogatott el és leült egy asztal mellé. A szomszéd asztalnál kitűnő bridzsezők játszottak és éppen befejezték a robbert. Úgy a felvevő, mint az ellenjáték ütései szépen rendezetten feküdtek az asztalon. Most az egyik játékos összetolta a felvevő ütéseit egy csomóvá, valamint az ellenjáték ütéseit is egy csomóvá, azután anélkül, hogy a lapok sorrendjében bárhol is változás állott volna be, az egyik csomót a másikra tette.

Szilágyi László
2020. december 27.

Újévi kvíz

Két úgynevezett DSD feladvány következik. DSD, azaz double single dummy. Úgy kell elképzelni, mintha az egyik vonal 52 lapot látna (általában az ellenjátékosok), a másik viszont csak 26-ot, a sajátjait és az asztalt. Ez abban tér el a double dummy rejtvényektől, hogy utóbbiakban mindenki minden lapot lát. A cél, hogy az ellenfelet, aki csak a saját lapjait meg az asztalt látja, ravasz játékunkkal rávegyük arra, hogy logikusan gondolkozva és tőlünk is logikus játékot feltételezve(!) felvevőként elbukja az amúgy benne lévő játszmát.

Darvas Róbert
2020. december 23.

A kártyák mesélnek: Önfeláldozás – Halotti beszéd a Kőr Hármas felett

Gyászkeretes lapot hozott a posta:
„Fájdalomtól megtört szívekkel jelentjük, hogy családunk ifjú és szeretett tagja, Kőr Hármaska, családjának védelmében hősi halált halt. Hamvait a köztemető díszsírhelyén f. hó hetedikén d. u. négykor helyezzük örök nyugalomra.
A gyászoló Kőr család.”
Darvas Róbert
2020. december 15.

A kártyák mesélnek: Az ifjúsági bajnok – Henceg a Treff Hármas

Amikor beléptem a Lila Pingvinbe, már ott ült az asztalomnál a Treff Hármas és nagy elmélyedéssel olvasta a sportlapot. Komikus volt ez a pici emberke a nagy székben, kezében az újságlepedővel.